Az emberek élvezik az állandóan épülő művi világ nyújtotta kényelmet, biztonságot. A technika, a tudomány, a pénzért vásárolható szolgáltatások erőt és magabiztosságot adnak, és ráerősítenek arra az érzésre, hogy egyedül is kiválóan lehet boldogulni. Míg a gazdaság nyújtotta élvezetek azonnaliak, addig az esetleges mellékhatások a távoli bizonytalanságba vesznek, és ha a nyakunkon lesznek, akkor miért is ne tudnánk azokat megoldani.

A növekedés következménye azonban nem csak az anyagi gyarapodás, hanem a környezet egyre fenyegetőbb pusztulása, amely a környezetet érő terheléseken keresztül valósul meg.

Néhány adat a terhelések mértékéről:

• A XX. században a népesség 4-szereződött, a teljes anyagfelhasználás 8-szorozódott, a világgazdasági összterméke pedig 24-szereződött.
• Átlagosan a világon 1%-os GDP növekedéshez 0,69%-os kommunális szilárdhulladék-kibocsátás növekedés tartozik.
• A fejlett országok az ipari alapanyagok 60%-át fogyasztják el, pedig a világnépességének csak a 22%-át teszik ki
• Az óceánok minden négyzetméterén átlag 46 műanyagtárgy lebeg. A „The Great Pacific Garbage Patch” 2500 kilométer átmérőjű, 10-30 méter mély, kb. 100 millió tonna tömegű. Évente 1 millió madár és 100 ezer emlős pusztul el, mert tápláléknak nézi a műanyag tárgyakat.
• A területhasználati igények tovább növelik a környezeti terheket, és tovább csökkentik az ökoszisztéma szolgáltatásokat.
• A föld korallzátonyainak felét már elpusztítottuk, a mangrove erdők harmadát kiirtottuk, a tengeri halfajok kétharmadát a természetes szaporulat szintje felett túlhalásztuk.
• A mezőgazdaság kezdete óta (11 ezer év) 40%-al zsugorodott az erdők területe a Földön. Ennek háromnegyede az utóbbi két évszázadban.
• A trópusi erdők felét megsemmisítettük.
• Crawford becslése szerint évente 75 milliárd tonna talaj pusztul el világszerte. Szerinte 60 év alatt elfogyhat a termőtalaj a világon a föld túlzott használata miatt. A talaj pusztulásáért az iparszerű mezőgazdaság a felelős.
• Manapság mintegy 800 millió ember nélkülözi az egészséges és elegendő ivóvizet, és becslések szerint számuk 1,8 milliárdra nő 2025-ig. Naponta 5000 ember hal meg a szennyezett víz miatt.
• Láthatatlan vízfelhasználása egy átlagos világpolgárnak évente 1,24 millió liter. Napi 4 liter vizet fogyasztunk el étel vagy ital formájában, de ételeink megtermeléséhez napi 2000 liter vízre van szükségünk.

Sokáig nem volt mérési eszközünk arra, hogy számokkal is kifejezhessük, mekkora terhelést gyakorlunk környezetünkre. Az 1990-es évek derekán két kanadai tudós, Rees és Weckernagel munkásságának köszönhetően ismerhette meg a világ az ökológiai lábnyom kifejezést.

Amikor fűtjük a lakásunkat, mosakodunk, használjuk az autónkat, étkezünk, akkor a természet erőforrásait használjuk fel, és ezeket hulladékok formájában adjuk vissza a környezetünknek. Mind az elfogyasztott javak megtermeléséhez, mind pedig a hulladékok semlegesítéséhez területre van szükség. Ezt a területnagyságot fejezi ki az ökológiai lábnyom egy személyre, egy településre, egy vállalkozásra, egy országra vagy a Föld összes lakójára vonatkoztatva.

2007-ben az emberiség ökológiai lábnyoma 1,5 bolygó volt. Ekkora bolygóra lenne szükség, hogy tartamosan biztosítsa erőforrásainkat, illetve elnyelje hulladékainkat. Ez azt is feltételezi, hogy bolygónk regenerálódásához egy év hat hónap kellene. A jelenlegi tendenciák folytatódása esetén 2030-ra már két bolygóra lenne szükségünk. Abban az esetben pedig, ha mindenki felzárkózna a mai amerikai életszínvonalhoz, helyesebben pocsékolási szinthez, akkor négy és félre.    

A magyar társadalom által létrehozott környezeti terhelést a világszerte használt ökológiai lábnyom szemlélteti. Egy átlagos magyar terhelése 2,99 ha volt 2007-ben, amelyből 1,8 a karbonlábnyomunk. A saját ökológiai kapacitásunk 2,33 ha, így a teljes hiány 0,76, a világ kapacitáshoz viszonyított hiány pedig 1,21 ha. Ez azt jelenti, hogy saját kapacitásainkat 25%-al, globális lehetőségeinket 40%-al haladjuk meg.                                

 Forrás: Gyulai Iván: A fenntartható fejlődés