A globális felmelegedés, a klímaváltozás nem hit kérdése, itt pontosan dokumentált tényekről beszélünk!

Az emberi tevékenység egyik legsúlyosabb következménye a globális felmelegedés, amelyet a fosszilis energiahordozók elégetése okoz. Megvan a veszélye annak, hogy a felmelegedés megállíthatatlanná válik. Az aszály, és az erdők pusztulása csökkenti a szén-dioxid újra feldolgozását. A tengerek felmelegedése miatt nagy mennyiségű, a fenéken lerakódott, szén-dioxid juthat a légkörbe. A sarkkörök olvadó jég takarója miatt, kevesebb napenergia lökődik vissza az űrbe, ami tovább emeli a föld átlaghőmérsékletét. Nem tudjuk meddig megy el a globális felmelegedés, de a legrosszabb forgatókönyv szerint a bolygónk olyan lesz mint a Vénusz. 250 fokos átlaghőmérséklettel és kénsavas esőkkel. Ez az emberiség kipusztulását jelentené. A földön természetesen is működik az üvegházhatás a víznek, a szén-dioxidnak, és a metánnak köszönhetően, amelyek 15 fokkal emelik meg bolygónk átlaghőmérsékletét. Ez pozitív jelenség. A gond ott kezdődik, hogy az emberiség egyfajta szemétlerakónak használja a légkört. Olyan anyagokat enged bele, amelyek másképp nem jutnának a légkörbe. Mi tartozik ide: szén-dioxid, metán, mesterséges vegyületek, és az ózont is károsító CFC gázok. Ahogy növekszik a mennyiségük, fokozzák az üvegházhatást. A folyamattal kapcsolatban nincsenek kérdőjelek minden része jól ismert, a legnagyobb gond az, hogy a folyamat egyre gyorsul.

1990 óta, ami a kiotói bázisnak számít, 61%-al nőtt az ÜHG-kibocsátás. 2010-ben példátlan 5% feletti volt a növekedés az energia felhasználás megugrása miatt, 2011-ben is tovább nőtt 3%-al. 2012-ről 2013-ra további 2,1%-os növekedést regisztráltak, amely minden idők legnagyobb kibocsátása: 39,683 Mrd tonna szén-dioxid egyenértéket.

Az üvegházhatást okozó gázok

Vízgőz: A fő üvegházhatást okozó gáz a vízgőz (H2O), amely a természetes üvegházhatás kétharmadáért felel. A légkörben a vízmolekulák befogják a Föld által kisugárzott hőt, majd visszasugározzák minden irányban, felmelegítve a Föld felszínét, mielőtt végleg visszasugárzódik az űrbe.

A légkörben lévő vízgőz része a hidrológiai ciklusnak, e zárt cirkuláló vízrendszernek – amelynek a Földön véges a mennyisége –, s amely víz az óceánokból és a szárazföldről kerül a légkörbe és újra vissza a párolgás és gőzölgés, a lecsapódás és a csapadék révén.

Az emberi tevékenység nem növeli meg a légkörbe kerülő vízgőz mennyiségét. A melegebb levegő azonban több nedvességet tartalmazhat, így emelkedik a hőmérséklet, ami tovább erősíti az éghajlatváltozást.

Szén-dioxid: A megnövekedett (ember okozta) üvegházhatás fő eleme a szén-dioxid (CO2). Általában a megnövekedett üvegházhatás több mint 60 %-áért felel. Az iparilag fejlett országokban a széndioxid az üvegházhatású gázkibocsátások több mint 80 %-át teszi ki.

A Földön lévő szén mennyisége véges, a vízhez hasonlóan ez is ciklusnak, a szén ciklusnak a része. Ez egy nagyon bonyolult rendszer, amelyben a szén kikerül a légkörbe, a földi bioszférába és az óceánokba. A növények a fotoszintézis révén megkötik a légköri szén-dioxidot. A szenet a szöveteik építésére használják, és visszabocsátják a légkörbe, amikor elpusztulnak és lebomlanak. Az állatok (és az emberek) teste is tartalmaz szenet, mivel a megevett növényekből vagy a növényevő állatokból származó szénből épültek fel. Ez a szén széndioxid formájában távozik, amikor lélegeznek (a kilégzés útján), vagy amikor elpusztulnak és lebomlanak.

A fosszilis fűtőanyagok bizonyos feltételek között évmilliók alatt kialakult elhalt növények és állatok fosszilizálódott maradványai, és ezért sok szenet tartalmaznak. Általában a szén az eltemetett erdők maradványa, míg az olaj az átalakult óceáni növényi élet maradványa. (Az óceánok elnyelik a szén-dioxidot, amely oldott formában a tengeri élet révén kerül felhasználásra fotoszintézis útján.)

Minden évben több-milliárd tonna szén természetes cseréje valósul meg a légkör, az óceánok és a földi növényzet között. A légköri szén-dioxid szintek alig 10 %-ban változtak az ipari forradalom előtti 10.000 évben. 1800. óta azonban a koncentráció körülbelül 30 %-kal emelkedett, mivel nagy tömegben égetnek el fosszilis fűtőanyagot energiatermelés céljából – zömmel az iparilag fejlett országokban. Jelenleg több mint 25 milliárd tonna széndioxid kerül ki a légkörbe minden évben.

Az utóbbi időben európai kutatók feltárták, hogy a légkörben a jelenlegi szén-dioxid koncentráció most magasabb, mint bármikor korábban az elmúlt 650.000 évben. Az Antarktisz-i jégben több mint 3 km mélységből hoztak fel mintákat a több százezer évvel ez előtt kialakult jégből. A jégben lévő légbuborékok bizonyítékkal szolgálnak a légkör korábbi összetételéről, s megállapítható, hogy a Föld történetének különböző koraiban milyen volt a levegő összetétele.

A széndioxid a légkörben 50–200 évig marad fenn, attól függően, hogyan kerül vissza a körforgás keretében a Földre vagy az óceánokba.

Metán: A fokozott üvegházhatásért felelős második legfontosabb üvegházhatású gáz a metán (CH4). Az ipari forradalom kezdete óta a légköri metán koncentráció megduplázódott, és körülbelül 20 %-kal járult hozzá az üvegházhatás növekedéséhez. Az iparilag fejlett országokban a metán általában az üvegházhatású gázok kibocsátásának 15 %-át teszi ki.

A metánt alapvetően baktériumok termelik, amelyek a szerves anyagon oxigén hiányában elszaporodnak. Ezért különféle természeti és az ember által befolyásolt forrásokból keletkezik metán, de az ember által okozott kibocsátások teszik ki a többséget. A természeti források közé tartoznak a mocsarak, a termeszhangyák és az óceánok. Az ember okozta források közé tartozik a bányászat és a fosszilis fűtőanyagok égetése, az állattenyésztés. Az állatok növényekkel táplálkoznak, amelyek fermentálódnak a gyomrukban, így metánt lélegeznek ki, és metántartalmú a trágyájuk is. A rizstermesztés során az elárasztott rizsföldek is metánt termelnek, mivel a talajban lévő szerves anyag elegendő oxigén nélkül bomlik le, valamint a szeméttelepek (ismét arról van szó, hogy elegendő oxigén nélkül bomlik le a szerves hulladék).

A légkörben a metán csapdába fogja a hőt, és 23-szor hatékonyabb, mint a szén-dioxid. Az élettartama azonban rövidebb, 10 és 15 év között mozog.

Dinitrogén-oxid: A Dinitrogén-oxid (N2O) természetes úton szabadul fel az óceánokból és az esőerdőkből, és a talajban lévő baktériumok hatására. Az ember által befolyásolt források közé tartoznak a nitrogén alapú műtrágyák, a fosszilis fűtőanyagok égetése és az ipari vegyi anyagok előállítása nitrogén felhasználásával, például a szennyvízkezelés. Az iparilag fejlett országokban a Dinitrogén-oxid felel az üvegházhatású gázok kibocsátásának kb. 6 %-áért. A szén-dioxidhoz és a metánhoz hasonlóan a Dinitrogén-oxid üvegházhatású gáz, melynek molekulái elnyelik az űrbe kiszökni próbáló hőt. A Dinitrogén-oxid 310-szer hatékonyabb a hő elnyelésében, mint a szén-dioxid. Az ipari forradalom kezdete óta a légköri nitrogén-dioxid koncentráció körülbelül 16 %-kal nőtt, és 4–6 %-kal járult hozzá az üvegházhatás fokozódásához.

Fluorozott üvegházhatású gázok: Ezek képezik az egyetlen olyan üvegházhatású gázokat, amelyek nem fordulnak elő a természetben, hanem az ember fejlesztette ki ipari célokra. Az iparilag fejlett országokból történő üvegházhatású gázkibocsátások kb. 1,5 %-át teszik ki. Rendkívül hatékonyak azonban – akár 22.000-szer is hatékonyabban meg tudják kötni a hőt, mint a szén-dioxid – és több ezer évig megmaradnak a légkörben.

A fluorozott üvegházhatású gázokhoz tartozik a hidrofluorokarbon (HFC), amit a hűtő és fagyasztógépekben, többek között a légkondicionálókban is használnak; a kén hexafluorid (SF6), amit például az elektronikai ipar használ fel; és a perfluorokarbon (PFC), amely az alumíniumgyártás során kerül kibocsátásra, és az elektronikai ipar is használja. E gázok közül a legismertebb a klorofluorokarbon (CFC), amely nemcsak fluorozott üvegházhatású gáz, hanem az ózonréteget is lebontja. Az ózont lebontó anyagokról 1987-ben Montrealban elfogadott jegyzőkönyv szerint ezeket fokozatosan kivonják a forgalomból.

A környezeti terhelések a környezet állapotának megváltozását okozzák.

A környezet állapotváltozásai azért kellemetlenek az emberiség és más élőlények számára, mivel azok egy megszokott állapothoz alkalmazkodtak. A legtöbbet emlegetett környezeti állapotváltozás az éghajlatváltozás, melyhez jelentősen hozzájárul a globális felmelegedés.

Az északi féltekén az 1982-2012 közötti időszak volt a legmelegebb az utóbbi 1400 évben. 1880 és 2012 között a globális föld- és tenderfelszíni hőmérséklet kombinált értéke 0,85 Celsius fokkal emelkedett.

A globális átlaghőmérséklet emelkedése magával hozza a szélsőséges időjárási jelenségek fokozódásának gyakoriságát, a hőhullámok gyakoribbá válását, a tengerszint emelkedését, amelynek mértéke a XX. században 20,32 cm volt.

A legtöbb tudományos nézet az éghajlatváltozás okaként a légkörben felgyülemlett üvegházhatású gázokat teszi felelőssé. 1750 és 2011 között valószínűleg 375 Gt szén került az atmoszférába a fosszilis energiahordozók elégetéséből és a cementiparból, míg 180 Gt a földhasználat-változás következtében. Az óceánok az antropogén kibocsátás mintegy 30%-át (155 Gt C) nyelték el, amely azok savanyodásához vezetett. A szárazföldi ökoszisztémák 160 Gt-t használtak fel. Nyelők hiányában a többi kibocsátás (240 Gt) a légkörben halmozódik fel, és ezért nő abban az ÜHG koncentráció.